Tematikus könyvajánlónk: Virágok

Legújabb tematikus ajánlónkat Umberto Econak ajánljuk, akinek friss halálhíre felidézte bennünk első és egyik leghíresebb regényének, A rózsa nevének erős képeit, hangulatait, és a KétHarisnya úgy gondolta, a virág egyébként is szép megemlékezés egy író halálára.

Kezdjük is akkor a „virágos” könyvek sorát ezzel a könyvvel. A rózsa neve története egy bűnügyi és egy történelmi szál mentén fut. A helyszín egy olasz ferencesrendi kolostor, 1327-ben járunk. Baskerville-i Vilmos ferences szerezetes azt a feladatot kapja, hogy összehozzon egy találkozót rendjének főnöke és a pápa követe között, hogy egy bizonyos kérdést tisztázzanak. Eközben viszont egy rejtélyes gyilkosságsorozat történik az egyeztetés helyszínén, a kolostorban. A végén természetesen, mint minden valamirevaló krimiben, megtudjuk, ki áll a gyilkosságok hátterében, azonban a könyv jóval többet ad: óriási adag történelmi-vallástörténeti-kulturális információt, nagyon szórakoztató stílusban.

A rózsa szerepel Fekete István elbeszélésének, a Rózsakunyhónak a címében is. A történetben az elbeszélő egy őzbakot akar lőni, de szerencsére csak az utolsó oldalon jön össze neki, így több napot töltünk vele a Börzsönyben egy Rózsakunyhó nevű helyen, ahonnan sikertelen túrákat tesz az erdőben, majd csalódottan visszaérkezve Budapestre meghívást kap Erdélybe, ahol a Szamos völgyében végre meglövi az év bakját. De nem is igazán ez a lényeg, hanem az, ahogyan Fekete István a természetről beszél, olyan „feketeistvánosan”: úgy tudja leírni a bogarak zümmögését, az aljnövényzet mozgásait a lába alatt, mintha akciófilmben lennénk. Gyönyörű.

És még egy rózsás írás: Örkény István: „Rózsakiállítás” című kisregénye a szocializmusban játszódik. A fiatal rendezőasszisztens, Korom Áron megrendezheti saját filmjét, de végül a rendező nem ő lesz, hanem az élet. 3 olyan emberről szól a könyv, akik a film elkészültét már nem érhetik meg, de azt üzenik a halál kapujában, hogy nem szabad rettegni a haláltól, mert az csak egy ajtó egy új kezdethez.

A rózsa után szívjuk be az akácvirág illatát Szép Ernő Lila ákácát újraolvasva. Mai szemmel sokan találhatják picit túl soknak azt a szíváradást, amit a főhős, Béla produkál, de annyira finom lelke van, hogy az ember lánya szinte sajnálja néha, hogy nem ő Manci, a ligeti lány. Déry Tibor mondja azt Szép Ernő írásairól, hogy a szó legigazabb értelmében vett impresszionizmus stílusában születtek. És tényleg: mintha egy festményt nézve sétálunk végig a mélabús banktisztviselővel a Ligetből a Gerbeaud előtt egészen a Korzóig, és közben megismerjük a kártyások, az úriasszonyok és a táncoslányok világát.

És ha már virág, van itt keményebb fajta is: Darvasi László Virágzabálók című regénye, ami tényleg a teljes őrület. A 2009-es könyvet nagyregénynek szokták nevezni, és bár a KétHarisnya nem ájult el tőle, azt azért elismerjük, hogy megkerülhetetlen a kortárs magyar irodalomban. A XIX. századi multikulturális Szegeden vagyunk, és a regényben van három férfi, aki egyetlen nő szerelméért vetekszik, egy Schütz bácsi nevű doktor, valamint Mama Gyökér, Féreg úr és Levél úr. Ha meg akarjátok tudni, kik ők, muszáj elolvasni a regényt:)

Anatole France: A vörös lilioma az utolsó virágos könyv ebben a blokkunkban. A történet hátterét a párizsi szalonok adják a maguk előkelő vendégkörével, a középpontban pedig természetesen egy szerelem áll, happy end nélkül.

Ezt olvassátok el, aranyoskáink!